Szürke bevételek a Tisza Párt háza táján

2025. január 30. 08:49

Úgy tűnik, jól jövedelmező biznisz a politizálás Magyar Péternek.

2025. január 30. 08:49
null

Kevesen csatlakoztak a Magyar Péter által megálmodott rendszerváltó tagsághoz, ami nem csoda, hiszen jelentős összegeket kér el a Tisza Párt vezetője azoktól, akik igényt tartanak a lehetőségre – fogalmaz cikkében a Magyar Nemzet. Mint ismert, az eredeti terv az volt, hogy ötvenezren váltsanak ilyen tagságot.

Mi az a rendszerváltó tagság?

A Tisza Párt vezetője még tavaly június elején jelentette be a rendszerváltó tagságnak nevezett támogatói rendszert, amit akkor „történelminek és egyedülállónak” minősített. Jelenlegi állás szerint a kitűzött célnak a felét sem sikerült teljesíteni, ugyanis alig 24 ezren döntöttek úgy, hogy rendszerváltó tagságukkal támogatják a Tisza Pártot. Az előfizetők számlájáról Magyarék minden hónapban átemelik a tagságért fizetendő összeget, amiért cserébe egy digitális kártyát, illetve különböző újdonságokat és jogosultságokat adnak.

Ezt is ajánljuk a témában

A portál rávilágít: a decemberben közzétett üzleti beszámolóból azonban az derül ki, hogy így is hatalmas anyagi hasznot jelent Magyar Péternek a politizálás. 

„Ezt minden létező módon igyekszik kihasználni; a Tisza Párt webshopjában például borsos összegekért lehet a párt logójával ellátott tárgyakat vásárolni, például olyan sodrófát is, ami 13 ezer forintba kerül” – írja a lap, majd hozzáteszik: 

a Tisza Párt honlapja sokkal inkább egy online üzletnek tűnik, mintsem egy profi politikai párt oldalának. 

A párttagságról vagy a párt vezetőiről szinte semmit nem lehet megtudni, miközben a párt webshopjában számos, a Tisza Párt logójával ellátott tárgyat lehet vásárolni: ruhát, táskát, bögrét, kötényt és különböző kiegészítőket, méghozzá rendkívül drágán.

A Tisza Pártos pulóverek ára 13 és 16 ezer forint között mozog, míg egy dzsekiért 19 ezer forintot is elkérnek, az úgynevezett Tisza prémium tüntetős szett 54 ezer forintot taksál.

A Magyar Nemzet érdekességként megemlíti, hogy nem Magyar Péter az egyetlen, aki saját márkás termékekkel próbál meggazdagodni az ellenzéki térfélen. A Demokratikus Koalíciónak ugyancsak saját webshopja van, ahol az időközben feloszlott, Dobrev Klára által vezetett árnyékkormányt reklámozó pólókat, pulóverereket, valamint tollakat lehet vásárolni. Illetve hozzá lehet jutni Gyurcsány Ferenc szakácskönyveihez is.

Kapcsolódó:

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
totumfaktum-2
2025. január 30. 12:51
A sodrófa igazán emblematikus.
tizennyolcfok
2025. január 30. 11:21
"A Magyar Nemzet érdekességként megemlíti, hogy nem Magyar Péter az egyetlen, aki saját márkás termékekkel próbál meggazdagodni" és akkor az agyar nemzet még nem is említette jeszy webshopját, aki szintén saját márkás termékekkel próbál meggazdagodni.
nyúlgerinc
2025. január 30. 10:17
Al Capone is a pénzügyei miatt bukott börtönbe. Pedig ő nem is akart politikus játszani...hahaha...
llnnhegyi
2025. január 30. 10:08
Átverős kereskedés. A hívei szopják ezerrel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!